0
Összegyűjtött lej
0
Adományozók
0%
Haladás
Nagyköveti motiváció
Zenekarként örömmel fogadtuk a felkérést, hogy nagykövetként támogassuk a júniusi Swimathon eseményt. Különösen közel áll hozzánk a kezdeményezés célja, hiszen a befolyt adományokból hangszereket vásárolnak, amelyeken gyerekek tanulhatnak majd.
Bár mi könnyűzenét játszunk, hiszünk abban, hogy a zene minden formája érték, és fontos szerepet játszik a közösségek életében. A népzenei hagyományok ápolása és továbbadása pedig olyan alap, amelyre érdemes építeni.
Számunkra kiemelten fontos, hogy minél több gyereknek legyen lehetősége megismerkedni a zenével, fejlődni és örömöt találni benne. Ezért büszkén állunk a kezdeményezés mellé, és bízunk benne, hogy minél többen csatlakoznak ehhez a nemes ügyhöz.
A képviselt projekt célja
Egyesületünk hat éve szervez hangszeres népzenei tábort marosszéki gyerekeknek és fiataloknak, 8 és 18 év közötti korosztály számára. 2023 őszétől ezt a programot bővítettük havi, tömbösített oktatással, vendégtanárok bevonásával. Az idéntől heti oktatást is indítottunk. Jelenleg 120 diák tanul különböző népi hangszereken: hegedűn, brácsán, bőgőn, cimbalmon, citerán, pásztorfurulyán, valamint népi ének tanulására is lehetőség van. Diákjaink számára, igény esetén, hangszert biztosítunk. Mivel a hangszertanulás iránti érdeklődés folyamatosan növekszik, ezért mi is bővíteni szeretnénk hangszerkészletünket.
Az idei Swimathon alkalmával arra hívunk mindenkit, hogy projektünk támogatásával járuljon hozzá a hangszerek beszerzéséhez, hogy még több gyerek és fiatal megtapasztalja a zenélés élményét.
Adományozók/Támogatók
Légy az első, aki támogatja ezt a nagykövetet!
Partnerek és Szponzorok